Klíma Tüntetés Budapest
Partnereink prémium ajánlatai (x) Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben. Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a 2200 négyzetméteres tárlat Tutanhamon ókori egyiptomi fáraó sírkamrájának kegytárgyait neves egyiptológusok ellenőrzésével készült hiteles másolatokon keresztül mutatja be. KORÁBBAN ÍRTUK Az érdeklődők a 2020. március 1-ig nyitva tartó kiállításon a fáraó sírjának kincseit abban a formában tekinthetik meg, ahogyan azokat 1922-ben Howard Carter brit régész egy gyertya pislákoló fényénél először meglátta. A közönség a kalandos időutazáson megnézheti többek között Tutanhamon halotti maszkját, sírjának fekete sakálszobor-őreit, a kanopusztartó szekrényt és a körülötte lévő usébti szobrokat is. A sír felfedezésének közelgő centenáriuma alkalmából több extra anyag és meglepetés is érkezik a tárlattal együtt a magyar fővárosba – derül ki a közleményből.
Tutanhamon kiállítás Budapest, 2019 Fotó: Koncz Márton - Origo A fáraó mumifikált tetemét a sírkamra közepén álló gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül pedig három egymásban elhelyezett koporsóba fektették, amelyek közül az első kettő aranylemezekkel díszített fából, az utolsó pedig színaranyból készült. Oláh Zsuzsanna, a Tutanhamon kiállítás kommunikációs igazgatója a tárlat kurátorával a kiállítási tárgyak november 4-i kicsomagolásánál Fotó: Koncz Márton - Origo Tutanhamon testének bebalzsamozás során sokkal több balzsamozó szert használtak fel, mint amennyi indokolt lett volna. A balzsamozóolajok a nedvesség hatására később ragacsos kenőccsé alakultak át, mintegy ráforrasztva a múmiapólyát és a világhíres színarany halotti maszkot a fáraó testére. Howard Carter felnyitja Tutanhamon szarkofágját Forrás: Wikimedia Commons Howard Carter csak egy felhevített kés segítségével tudta eltávolítani a maszkot a múmia bepólyált fejéről, és ahhoz, hogy a pólyába elhelyezett mintegy 150 halotti amulettet kiszabadítsák, feldarabolták a fáraó testét.
A világ múmiái kiállítás Első alkalommal van európai turnén a különleges múmia kiállítás. Ennek részeként ez a világszenzáció hamarosan Budapestre érkezik. További részletek hamarosan! Helyszín: Komplex 1061 Budapest, Király utca 26. Jegyárak, jegyfoglalás és minden további részlet hamarosan!
Egyesek erre a nem éppen kegyeletes aktusra vezetik vissza a fáraó átkának híres legendáját is. A fiatalon elhunyt fáraó teste egyébként mind a mai napig a KV62-es sírkamrában fekszik. Már a helyére került a világhíres halotti maszk A Tutanhamon kincsei régészeti rekonstrukciós kiállításon a sírkamra összes híres lelete megtekinthető lesz, így többek között a fáraó aranyozott trónusa, támláján Tutanhamon és felesége, Anheszenamon egészalakos ábrázolásával, a kétkerekes díszes harci kocsi, a fáraó aranysaruja, és természetesen a legismertebb, Tutanhamon halotti maszkja is, amit éppen ma csomagoltak ki, és helyztek el a kiállítási helyén. Tutanhamon kiállítás Budapest, 2019 Fotó: Koncz Márton - Origo Tutanhamon sírhagyatéka az egyetemes kultúra és művészettörténet egyik legbecsesebb emléke, ami bepillantást enged az istenkirályként tisztelt újbirodalmi fáraók életébe, és az ókori Egyiptom mindennapjaiba. A fáraó aranyozott trónusa, támláján Tutanhamon és felesége, Anheszenamon egészalakos ábrázolásával Forrás: Origo A Tutanhamon kincse kiállítás 2019 november 8-tól 2020 március 31-ig lesz látogatható a budapesti Komplexben, a VI.
e. 1342 körül született és 9 éves korában trónra lépett Tutanhamon (uralkodói nevén: Nebehperuré) nem tartozik a történelmileg jelentős fáraók közé, Carter felfedezésének köszönhetően mégis a legjobban ismert óegyiptomi uralkodóvá vált. A KV62-es sírkamra felfedezője, Howard Carter Forrás: Wikimedia Commons Ezt az utóbb szerzett világhírt kétségkívül annak köszönheti, hogy sírkamrája, a KV62 számít az egyetlen, intakt állapotban fennmaradt óegyiptomi királysírnak. A fáraó aranysaruja Fotó: Koncz Márton - Origo Az, hogy az ókori és későbbi sírfosztogatók előtt láthatatlan maradt Tutanhamon halotti kamrája, lényegében vezírének, Horemheb tábornoknak köszönhető, aki mint a XVIII. dinasztia utolsó fáraója, trónra lépésekor eltörölte az előtte uralkodott négy fáraó emlékét. Több mint ezer tárgy lesz megtekinthető a budapesti Tutanhamon kiállításon Fotó: Koncz Márton - Origo Tutanhamon sírkamrája fölé a későbbi fáraóknak dolgozó mesteremberek és építőmunkások házait húzták fel, egy idő után pedig építési törmeléklerakóként használták a sírkamra környékét.