Klíma Tüntetés Budapest
1990. június 1-jén mutatták be Paul Verhoeven legendás filmjét, amely egészen a Marsig repített bennünket. A 2012-es Az emlékmás sem volt ugyan szörnyű, de a Colin Farrell főszereplésével készült remake messze nem tudott olyan kultstátuszba kerülni, mint az eredeti, 1990-es mozi. 30 évvel ezelőtt Paul Verhoeven egy zseniális filmet rendezett, amelyben Arnold Schwarzenegger, Rachel Ticotin, Sharon Stone és Michael Ironside mutatták meg nekünk a vörös bolygó titkait. A Philip K. Dick novelláján alapuló (és attól számtalan ponton eltérő) Total Recall - Az emlékmás Douglas Quaid (Arnold Schwarzenegger) építőmunkás történetét dolgozza fel. Quaid gyakran álmodik arról, hogy a Marson sétálgat, noha elvileg sosem járt még a bolygón. A Memória nevezetű cég segítségével viszont könnyedén megoldhatja a dolgot: nagyon vágyódik a Marsra, ez a vállalat pedig hamis emlékképek tudatba ültetésével foglalkozik, szóval gyakorlatilag el tudják intézni, hogy Quaid úgy emlékezzen, valójában már volt egy marsi utazása.
Legutóbbi videó Népszerű Videók Bejegyzések Kép ABOUT Total Recall - Az emlékmás
Csak ki kell fizetni. Isten hozott a Rekall-nál, annál a cégnél, amely az álmokat emlékekké változtatja! Douglas Quaid egyszerű gyári munkás - bár szereti gyönyörű feleségét, mégis valami többre vágyik a nyomasztó hétköznapoknál. Jelentkezik egy ígéretesnek tűnő vakációra: kéri, lássák el egy szuperkém emlékeivel. De a rutinműveletbe szörnyű hiba csúszik, és Quaid-nek menekülnie kell, nyomában a rendőrséggel, melyet Cohaagen kancellár irányít. Quaid egy szabadságharcossal szövetkezik, hogy megkeressék a földalatti ellenállás vezérét, kinek segítségével megfékezhetik Cohaagen ámokfutását. A képzelet és valóság határai összemosódnak, Quaid sorsa egy hajszálon múlik, miközben fokozatosan rájön, ki is ő valójában, és milyen végzet vár rá. Informations by PirateClub MediaInfo v1. 1 Az emlékmás 2012 Videó információk: Méret: 1, 66 GB Hossz: 2:10:16 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 272 pixel Bitráta: 1 365 Kbps Képkockák száma/mp: 23. 976 Oldalarány: 2. 35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 448 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.
Nagy kedvencem, hatalmas film! Ha egy mit sem sejtő filmrajongó meglátja Schwarzi nevét a stáblistán, azt gondolhatná: valami agyatlan "kilencvenes" akciófilm - Nagy hiba! Valójában Arnie egyik, ha nem a legjobb filmje. A története nagyon összetett, elsőre nem is egyszerű kibogozni, de ettől (is) zseniális. Annak ellenére, hogy 25 éves film, a látvány a mai napig megállja a helyét, egészen egyedi "íze" van, azt hiszem, főleg a világítás és a fények megválasztása miatt. A hangulata magával ragadó, kicsit szürreális, misztikus sci-fi-futurizmus - sokszor egészen Besson-os feelingje van (biztosra veszem, hogy a derék Luc tudat alatt is rengeteg inspirációt merített ebből a filmből a későbbi Ötödik Elem-hez! ). A szereplők jól illenek a sztoriba, passzolnak a karakterekhez (Ironside pl. valami vérfagyasztóan hiteles rosszfiú! ), a magyar változat teljesen rendben van (külön öröm, hogy a novellával ellentétben a Johnny Taxi-t itt nem magyarosították Jancsi-ra... áááááá! ), a zenéje pedig felejthetetlen.
Csatlakozatok FB csoportunkhoz! kattints ide a bezáráshoz Filmelőzetes RENDEZŐ SZEREPLŐK Total Recall – Az emlékmás teljes film leírás magyarul Total Recall – Az emlékmás. A XXI. században vagyunk. Doug Quaid-et olyan különleges eljárásnak vetik alá, amellyel a férfi emlékeit összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, hogy ki is ő valójában. Ez a felismerés arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már érkezésére. Quaid-nek rá kell jönnie arra, hogy senkiben sem bízhat, mert szinte mindenki az életére tör. Menekülnie kéne, de a bosszú visszatartja és felveszi a harcot a kegyetlen gonosztevővel… Eredeti filmcím Total Recall Filminvazio értékelés 7. 2 3475 szavazat
A XXI. században vagyunk. Doug Quaid-et olyan különleges eljárásnak vetik alá, amellyel a férfi emlékeit összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, hogy ki is ő valójában. Ez a felismerés arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már érkezésére. Quaid-nek rá kell jönnie arra, hogy senkiben sem bízhat, mert szinte mindenki az életére tör. Menekülnie kéne, de a bosszú visszatartja és felveszi a harcot a kegyetlen gonosztevővel... Hozzászólások a videóhoz: Hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges