Klíma Tüntetés Budapest
A szombaton a Groupama Arénában megrendezésre kerülő tizedik UEFA Női Bajnokok Ligája döntő előtt elevenítsük fel az öt legkülönlegesebb finálét, melyek számos magyar érdekeltség miatt is felkelthetik a figyelmet. 2010. május 20. Turbine Potsdam (német) – Olympique Lyon (francia): 0-0, büntetőkkel 7-6 Az évtized női labdarúgásának legjobb klubcsapata már a legelső BL-döntőben részt vett, azonban egy unalmas 0-0-t követően vesztesen jött ki a sorozat történetének leghosszabb tizenegyespárbajából. Az első nyolc párból két-két hölgy is hibázott, érdekesség, hogy a 8. sorozatban mindkét kapus, előbb a potsdami Anna Sarholz, majd a lyoni Sarah Bouhaddi is értékesítette a büntetőjét, hogy aztán a 9. sorozatban Élodie Thomis büntetője a felső lécről vágódjon le és ezzel a Potsdam megnyerje a trófeát. 2013. május 23. Wolfsburg (német) – Lyon: 1-0 A negyedik fináléban is egy tizenegyes döntött, azonban ez csak egy "mezei", 73. percben értékesített lehetőség volt, ezúttal Martina Müller miatt kellett ismét vesztesen elhagynia a Lyonnak a pályát.
A Wolfsburgban kezdőként 78 percet játszó magyar középpályás, Jakabfi Zsanett első BL-trófeáját nyerte meg. 2014. május 22. Tyresö (svéd) – Wolfsburg: 3-4 A legtöbb gól egy döntőben öt éve született, a minden idők legjobbjával, a brazil Martával felálló Tyresö a félidőben már 2-0-ra vezetett, sőt a svédek Marta második találatával az 56. percben 3-2-es előnyre tettek szert, azonban ez is kevés volt, Verena Schweers és – a 2013-ban is győztes gólt szerző – Martina Müller találatával címvédést láthatott a lisszaboni közönség. 2015. május 14. 1. FFC Frankfurt (német) – Paris Saint-Germain (francia): 2-1 Mindmáig az utolsó olyan döntő, amiben a Lyon nem volt érdekelt. Miután az első játékrész végéig egy-egy gól született, a második félidő vége felé már mindenki a hosszabbításra készült, amikor a 92. percben jött Mandy Islacker, és egy szenzációs mozdulattal eldöntötte a kupa sorsát. 2018. május 24. Wolfsburg – Lyon: 1-4 (hosszabbítás után) Az évtized harmadik Wolfsburg-Lyon fináléjának rendes játékideje az unalomba torkollott, de csak azért, hogy aztán a kétszer tizenöt perces hosszabbítás mindenért kárpótoljon bennünket.