Klíma Tüntetés Budapest
Érdemes elkészíteni, nagyon finom. 🙂 Máris írom a részleteket és mutatom a fényképeket. Töltelék hozzávalói 30 darab puszedlihez: 70 g dió, 70 g datolya, 2 ek. sárgabarack lekvár, 2 ek. rum, 2 kiskanál cukor (ízlés szerint) – késes aprítóba tettem, összeaprítottam. A tésztát 5 cm átmérőjű szaggatóval kiszúrtam, erre tettem a tölteléket, majd összezártam, gömbölyítettem, előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütöttem. Miután kihűlt olvasztott csokiba mártottam, végül pedig olvasztott csokival körkörösen díszítettem. ♥ Jó étvágyat kívánok!
Jól összegyúrjuk és 15 percig letakarva pihentetjük. A sütőt 180 °C – ra előmelegítjük. A tésztát kétfelé osztjuk és 20 x 30 cm, – es lapokká nyújtjuk. Az egyik lapot vajazott, liszttel behintett tepsi hátán 10 – 12 perc alatt megsütjük, majd a tepsire sütőpapírt helyezünk ráfektetjük a másik tésztalapot és eloszlatjuk rajta a karamellás diót és ezt is megsütjük. Az egyik tésztalapra rákenjük a vaníliás krémet, megszórjuk az apróra tört karamellel és ráfektetjük a diós tésztalapot. Egy éjszakán át pihentetjük és tetszés szerint szeleteljük. Baloghné Kele Judit receptje. Látogassátok meg Juditka konyháját, ahol sok-sok csodás recepteket találtok!
Hozzászólások (10) A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter! babyfoka / babyfoka Sun, 2012-07-22 19:20 Most készítettem el, ránézésre nagyon ínycsiklandó:) a férjemet várom haza, nálunk ilyenkor van ebéd általában (kicsit csúsztatott életet élünk), és most fogjuk megkóstolni... utána beszámolok az eredményről:) Sun, 2012-07-22 20:45 Na szóval:osztatlan sikert aratott, köszönöm!!!!!!! :))) Főzőmasina / Főzőmasina Fri, 2012-07-27 09:12 Jajj, bocsi, nem voltam gépközelben. De örülök nagyon, siker volt a recept! Bibius / Bibius Sun, 2011-12-04 21:29 Kedves Főzőmasina! Nagyon finom a recepted, ma megcsináltam. :) Egy bajom volt vele, a krumpli 60 perc alatt egyáltalán nem sült meg, sőt még másfél óra után is kemény volt. Te mit csinálhattál másképp? Mon, 2011-12-05 20:12 Szia Bibius! Ez érdekes, én ezt az ételt rendszeresen szoktam készíteni, és mindig egyszerre készül el a köret és a hús. Két dologra tudok gondolni: vagy a másfajta sütő miatt neked magasabb fokozaton kellett volna sütni, vagy esetleg legközelebb próbáld kisebb darabokra vágni a burgonyát.